FILM1: VEDD KI A RÉSZED
3 ÉVES A TISZTA HANGOK RÁDIÓ
Ezzel a filmmel szeretnénk megajándékozni Önt rádiónk születésnapja alkalmából.
A
-re kattintva tud teljes képernyőre nagyítani, ha az egeret a film fölé viszi.
A filmet megrendelheti DVD formátumban, ITT
(Ára: 1700 Ft)
Vagy küldjön e-mailt ide: rendeles@tisztahangok.hu
“Az elmúlt időszakban megfogalmazódott bennem egy kisfilm terve, ami arról szól, hogy vajon ez a demokrácia az emberi társadalom fejlődésének végső állomása, csúcspontja-e, avagy az út folytatódik. Ezt az ötletemet elmondtam Takáts Péter barátomnak is, aki továbbvitte a gondolatot: azt javasolta, készítsük el ezt a kisfilmet Varga Csaba szociológussal, melyben Péter vállalná a riporter szerepét. Ennek módfelett megörültem, mert bár sok hasznosnak vélt kérdésem lenne, de csak egy lelkes amatőr vagyok, különösen ezen a területen. Viszont sok rendkívüli és nálam mélyebb tudású emberrel vagyok körülvéve, akikkel együtt tudok dolgozni.
A filmet eredetileg tízpercesre terveztem, de mivel a beszélgetés szinte minden mondata fontos volt, és minél többször nézem vissza, annál több új dolog derül ki belőle számomra, ezért a társalkotókkal együtt úgy döntöttünk, hogy nem rövidítjük le. A szűkös anyagi kereteink ellenére barátaink támogatásával mégis sikerült előteremteni a teljes film elkészítésének költségét.Bízom abban, hogy Önt is kellőképpen inspirálni fogják az elhangzottak. Kérem, fogadja szeretettel, vegye ki a részét!”
Bózsing Dániel
„A társadalmat, élőlények alkották meg azért, hogy éljenek benne. A saját szervezetük működése szolgált modellként erre. Az élő organizmus sejtek, szervek és szervrendszerek együttműködésének színtere. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a társadalom maga is egy élő organizmus, amelynek léte a benne élő »sejtek, szervek, szervrendszerek« kölcsönhatásától függ. Minden alkotórésznek létfontosságú szerepe van, és a »szerepcserék« krízishez vezethetnek. Ha csupán részt kívánunk venni benne, úgymond a saját hasznunkat nézzük, nem cselekszünk helyesen. Ahhoz, hogy ténylegesen részesüljünk a valódi javakból, amit az Egész juttat nekünk azáltal, hogy egészségesen működik, nekünk is oda kell adnunk a »részünket« az Egésznek! Természetesen a saját hatókörünkön belül, mert a szerepcsere – mint tudjuk – veszéllyel jár. Ez az a felismert felelősség, aminek a részen belül kell megszületnie. Más szóval: minden megoldás belülről indul. A képviseleti demokrácia tagjainak ki kell fejleszteniük ezt a morális felelősséget, belső »élő« tudatosságot és együttérző, aktív tetterőt ahhoz, hogy élettel töltsék meg azt, ami életet és életteret ad. Számomra ez jelenti az egészséges társadalmi organizmus létrejöttét.
Ajánlom ezt a kis riportot mindazoknak, akikben esetleg már él egy emberibb, boldogabb társadalom képe, és talán tettek is lépéseket saját területükön ennek elősegítéséért, de mégis úgy érzik, egyedül vannak ezzel. Íme egy bizonyíték, milyen sokan is vagyunk.”
Szabó Sipos Barnabás
Beszélgetőpartnerek:
Varga Csaba, szociológus,
c. egyetemi docens, a Stratégiakutató Intézet elnöke
www.vargacsaba.hu

Beszélgetés Varga Csabával itt, a Tiszta Hangok Rádióban
Varga Csaba és Ugrin Emese könyve: Új demokrácia- és államelmélet. Katt a borítóra a bővebb információért.
Takáts Péter, szervezetfejlesztő,
a Menedzserkalauz c. könyv szerzője
www.menedzserkalauz.hu

A Menedzserkalauz c. könyvről bővebb információért kattintson a könyv borítójára!
Hallgassa meg a vele készült többi beszélgetésünket is, érdemes!
BESZÉLGETÉSEK TAKÁTS PÉTERREL
Alkotók:
Szerkesztők:
Operatőrök:
Vágó:
Kelle Miklós

Technikai munkatársak:
Labáth Gábor és ifj. Labáth Gábor

Az idézeteket felolvasták:
Bárdy György, Viczián Ottó és Szabó Sipos Barnabás

Támogatóink:
Ha szeretné beágyazni előzetesünket, kérjük, ezt illessze be honlapjába vagy blogjába:
Forgatási fotók:















































Május 26, 2010 - 12:16 du. |
Kedves Dániel!Meghallgattam három beszélgetésedet:a két Révész Sanyival,ill. Laár Andrással közöltet.Csak így tovább!Az emberek olyan érzése van,hogy “én is ezt kérdezném,ha…”Főleg így,hogy mindkettőt van szerencsém ismerni.Várom további munkáidat! Más:van valami közöd Bózsing Szabolcs barátomhoz,vagy csak névrokonok vagytok?(A ’80-as évek végén egymás mellett laktunk a Nyugatinál). Szia:István.
Május 27, 2010 - 8:53 de. |
Szeretném felvenni a kapcsolatot Önökkel.
A saját gondolataimat és megérzéseimet fogalmazták meg.
Szívesen részt vennék ilyen témájú beszélgetéseken, együttgondolkodásokban.
Szívemből örülök a filmnek és a gondolatoknak.
Üdvözlettel: Gulyik Irén
Május 28, 2010 - 3:03 du. |
Tisztelt Tisztahangok Csapata!
Szívesen bele néztem volna a filmbe,amit ajánlottatok de megse moccan.
üdv Hajni
Május 30, 2010 - 7:11 du. |
kedves Hajni!
valószínűleg nálad lesz a hiba. flash alkalmazás installálva van-e a gépen? próbáld meg más számítógépről is elindítani a filmet: ha onnan megy, biztos, h a te gépeden a gond.
üdv! dani
Május 29, 2010 - 8:11 du. |
Mélységesen egyetértek a gondolatokkal. Mintha bennem szólaltak volna meg.
Üdvözlettel:
Antal Péter
egy Kossuth téri
Június 9, 2010 - 7:28 du. |
Helló, arról szeretnék érdekldni, hogy néha nem tudom tekerni a filmet. Átugrik mondjuk x percről az y-ra a mutató, de ugyanonnan megy tovább, van, amikor nem is engedi tekerni. Van amikor igen. Tudnál ebben segíteni?
Köszönöm
Június 10, 2010 - 2:28 du. |
szia! ezt még mi sem tudjuk sajnos, miért van…
Július 20, 2010 - 9:59 de. |
Tisztelt Szerkesztőség!
Én csak áttételeken keresztül jutottam el önökig. Amit eddig hallottam az viszont igen magas lelki minőség. Ezt éreztem Paksi Zoltán , Bunyevác Zsuzsanna, Szabó Sipos Barnabás hangját hallgatva.
Jómagam is ilyen léleklátással igyekszem létezni. Természetesen , az ilyen mélységű gondolatok engem is tovább lendítenek. Köszönet érte!
Egyben felajánlom néhány írásomat felhasználásra továbbgondolásra,
Közzétételre. Kettő megjelent az Aranytarsolyban.
Ehhez kérek olyan e-mail címet ahova elküldhetem.
Üdvözlettel Szögi Tibor 20/550-7583
Augusztus 31, 2010 - 9:37 du. |
Tisztelt Alkotók!
Szívbéli köszönet a születésnapi ajándékért, amit a film egyik fő mondanivalójával összhangban—(jobb adni, mint kapni)— hallgatóiknak, nézőiknek adtak.
Sokan és sokféleképpen magyarázzák, elemzik manapság a világ, és benne a magyarság, illetve az egyén helyzetét, lehetőségeit a “túlélésre”, de számomra ez a film volt az eddigi legvilágosabb, legösszeszedettebb munka. Engedelmükkel a linkjét, és a beharangozó montázst aktív címlistámon szétterítem, ezzel is gyorsítva a tömeges”megvilágosodást”.
Külön dicséretet érdemel az a rendezői megoldás, mellyel az egyes gondolat-csoportokat rövid “zenei” betétek választják el, s ezzel időt kap a hallgató az elhangzottak rögzítésére .
Remélem, hogy a vázolt alternatívák közül nem a legkedvezőtlenebb, nem a legtöbb áldozattal és szenvedéssel járó fog megvalósulni annak ellenére, hogy jelenleg erre van a legnagyobb esély.
További hasznos és eredményes munkát kívánok a “TISZTA HANGOK” teljes stábjának.
Üdvözlettel: Csiszár József, Örvényesről
December 31, 2010 - 6:59 de. |
Kedves “TISZTA HANGOK”!
Az utóbbi időben egyre erőteljesebben fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy ez a fajta demokrácia amiben élünk, csődben van. Úgy tűnt, hogy mindazok a kísérletek amik történnek, azok csak azt a célt szolgálják, hogy konzerválják a meglévő hatalmi elit érdekeit. Elég elkeserítő volt ez a gondolat. Néhány hónapja egy kedves barátom felhívta a figyelmemet A Kulturális kreatívok c. könyvre. Az itt olvasottak, reménnyel töltöttek fel, hogy kibontakozóban van egy olyan erő ami pozitívan hat az egész világon, és ez megállíthatatlan. Jó néhány éve járok egy olyan belső utat ami a tudatom megváltoztatásáról szól, amiről azt gondoltam, hogy csak elenyésző számban vagyunk akik ezt komolyan gondoljuk. A könyv felnyitotta a szemem, hogy ebben a törekvésemben nem vagyok egy elszigetelt kisebbség része, hanem sok millióan vagyunk. A Varga Csabával folytatott beszélgetés meg rávilágított arra, hogy ne ragadjak le a szűk környezetemnél (tisztított víz, bio táplálkozás, takarékos energia felhasználás), hanem keressem meg azokat a társakat akik itt és most cselekvő módon változtatni kívánnak a zsákutcába torkoló úton. Mindezt, nem valami politikai akarat sanda céljai érdekében, hanem egy helyi közösség keretein belül.
Amiről Varga Csaba beszélt, azzal maximálisan egyetértek, és a megteendő úttal is. Úgy döntöttem, hogy igyekezni fogok informálódni a részvételi demokráciát illetően, aztán társakat keresek itt Nagymaroson ahol élek, hogy kiderítsük, miként ültethetjük át az ismereteinket a helyi közösség érdekének a szolgálatába. Köszönöm Önöknek a TISZTA HANGOKAT, és további erőt kívánok a jövő évhez is, hogy ez a hang ne hallgasson el, hanem jusson el minél több emberhez, mert ez mindannyiunk érdeke.
SZÍVBÉLI BARÁTSÁGGAL: Várszegi Róbert
Január 10, 2011 - 8:34 du. |
Csak annyit, hogy ezer köszönet, nagyon jó hallani, hogy igen is ki lehet mondani nyíltan, vannak különböző szellemi irányzatok, út van, kiút is van, és sokan vagyunk, legyünk bármilyen néven is, valóban, akik az egységre, szív békéjére, szellemre vágynak…. még ha bukdácsolunk is, és gyarlóak vagyunk is, már dereng a fény az alagút végén, és hiszünk abban, hogy ez a fény terjedni fog, akár “kár és szégyen által tisztulóban”… legyen ahogy kell, magasabb szintre kell emelni a gondolatokat, és a cselekedeteket, és ennyi…
Január 10, 2011 - 9:14 du. |
és megkezdődik a “zsebek kiürítése”… ez a folyamat már megy!! minden láthatóvá válik…nem a tudathasítás, és nem is a tudatfejlesztés, hanem a tudat teljes lecserélése egy megfordulás, a régi leadása, fej-szív egyensúly helyreállítása…
Január 30, 2011 - 6:27 du. |
Tisztelt Bózsing Dániel !
A 3. születésnap alkalmából köszönöm a “Vedd ki a részed…. ” filmet.
Fogadja el köszöntőmet:
ISTEN ÁLDJON ÉS VÉDJEN
ATYAI JÓKEDVÉBEN,
HA A TISZTA HANGOKKAL HAZÁNKBAN ÉVBŐL ÉVBE MÉGY,
HOGY MINDANNYIUNK SZÁMÁRA
SZERETETE SUGÁRA
ISTEN ÁLDÁSA LÉGY !
Őszinte tisztelője: Bars Mária
Február 10, 2011 - 1:57 du. |
Sziasztok
Had mondjam el 32 éves korom ellenére,rég foglalkoztat e téma, témák.. Egyre több helyen látok, hallok hasonló videókat, beszélgetéseket hála istennek, aminek teljes szívemből örülök. Mert végül is ha valakinek is kicsit kinyilik a szeme, láthatja milyen beteg,hazug, stb világban élünk.. További sok sikert kívánok. Őszintén…
Szabolcs
Március 6, 2011 - 10:56 de. |
Megoldásokat keresünk, milyen alapvető szabályok szerint működhetne jól a világ.
A világ szó jelentése sokféle lehet. Egyszerre kell építenünk mindegyik világot. A világ az lehetek én magam, ennek a szabályozására a saját érdekeimet kell néznem. lehetnek ennél kisebb világok pl. saját sejtjeink, amelyekből összetevődünk, akik minket is szolgálnak (ezáltal, általunk tudnak hatni a nagyobb világokra). Lehetnek nálunk “nagyobb” világok embercsoportok milliói akár. Országok, kft-k vadrezervátumok. A földgolyó is egy világ. A földgolyó érdekeinek is kellenek szabályok. a naprendszer is egy világ. A föld lakói, ember, állatok növények, a föld egységét is kell hogy szolgálják. Ha messziről nézzük a földet, hasonlít egy sejtre amely egy önálló élet, mi emberek állatok növények is (egyre inkább) befolyásoljuk a tulajdonságait. Szolgáljuk a földet, hogy általa nagyobb rendszerekre tudjunk hatással lenni. Ennek nem is kell feltétlenül tudatosnak lennie. Mint ahogy nem feltétlenül szolgálják testünket sejtjeink sem tudatosan. (nem véletlen, hogy az embereknek kezd kihalni a tudata). A föld esetében nem az emberiségről van szó, hanem a földi életről amelynek mi emberek vagyunk a “tudatos” vezetői. A föld nem maradhat változatlanul. Az, hogy naponta halnak ki fajok az természetes. Az is természetes, hogy mi emberek a tetteinkkel kipusztítunk néha fajokat. A fejlődés az az emberek beavatkozása nélkül is folytatódna. Ha nem lennénk akkor is elérkezne az az időszak amikor fajok kipusztulása következne be. (Naponta keletkeznek új fajok, egyre nagyobb ütemben.) ……. ..szóval szabályokat találni nem is olyan egyszerű. ..amit leírtam elég kusza, de hát túl sok minden összefügg egymással.
Március 12, 2011 - 6:49 de. |
Kedves barátaim, szívemhez szól minden egyes mondat, ez annyira hiányzik ma a közbeszélgetésből. gratulálok!! Lenne egy nagyon fontos kérésem, kérdésem. Meg szeretném mutatni a filmet külföldi barátaimnak, mert ezek a gondolatok szinte az egész világon értékesek, ezért nagyon hasznos lenne feliratozni a filmet legalább angolul! vagy talán már ez megoldott, akkor kérek infót erről. Köszönöm
Március 12, 2011 - 12:05 du. |
Kedves István!
Már elkészült az angol fordítás, a feliratozás folyik, de nagyon munkaigényes feladat. Ha elkészült a feliratos változat, azt is fel fogjuk ide tenni. Iratkozzon fel hírlevelünkre, és azonnal tájékoztatni fogjuk, amint ez megtörtént. Addig is türelmét kérjük.
Tisztelettel: Bózsing Dániel
Május 15, 2011 - 5:25 du. |
Huszonéves fejjel nem áradoznék és találgatnék különösebben, azonban magam is arra a következtetésre jutottam, hogy bármilyen változást is hoz a jövő, mindenféleképpen a szeretet kell, hogy az alapja legyen. Anélkül minden cselekvés meddő próbálkozás. Megnyugtató a tudat, hogy életszemléletemmel nem hogy nem vagyok egyedül, hanem egy egyre növekvő közösség tagja lehetek. Nagyszerű beszélgetés volt, köszönet érte.
Február 16, 2012 - 11:03 de. |
koszonjuk az Urnak a remènythozo Tisztahangok harangszavàt!
Belgiumban èlo magyarok kis csapata.