Riporter a háborúk földjén
Al Ghaoui Hesna a Magyar Televízió szerkesztő-riportere, az elmúlt években tizenöt országból – köztük a világ számos háborús övezetéből – tájékoztatta a hírekről a Magyar Televízió nézőit. Elsősorban a Közel-Keleten mozog otthonosan, mivel édesapja szíriai. Édesanyja magyar, szülei a debreceni orvosi egyetemen ismerkedtek meg. A család később Salgótarjánba költözött, Hesna itt, Magyarországon nőtt fel.
A szolnoki két tannyelvű gimnázium után az Egyesült Államokban tanult ösztöndíjasként, majd az ELTE jogi karán, Budapesten és Tunéziában, arab szakon. A jogászdiploma megszerzése után külpolitikai újságíróként kezdett dolgozni.
2007-ben és 2010-ben riportjaival Kamera Hungária díjat nyert. 29 éves volt, amikor a Gázai övezetben forgatott tudósítása bekerült a rangos Monte Carlo-i Televíziós Fesztivál döntős riportjai közé. Tavaly Néma bölcsők címmel a gyerekhalandóságról forgatott dokumentumfilmet Ugandában, mely filmjét az Al- Jazeera Filmfesztiválon is vetítették.
Tanít a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, és rendszeres hívják egyetemekre, konferenciákra előadni, főleg tudósítói munkájáról és a háborús forgatásokról. Nemrégiben jelent meg a Háborúk földjén című könyve, melyben a háborús területeken történt forgatások hátteréről, élményeiről számol be.
Al Ghaoui Hesna a Millenniumi Fejlesztési Célok jószolgálati nagykövete.
Műsoraink folyamatosan bővülnek. Ha szeretne időben értesülni új, a honlapunkra feltett és itt meghallgatható műsorokról, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre itt!
