Előadják:
Szepes Mária, Sínai Magdolna, Eördögh Kristóf, Madari Béla
Olyan modern misztériumjátékot hallgathat meg az érdeklődő, amely eddig el volt zárva a nagyközönség elől. De megérett az idő rá, hogy üzenetei feltáruljanak a létük értelmét kutató emberek előtt.
Szepes Mária így vallott a misztériumok teremtő erejéről:
„Különféle népek mítoszai, legendái, meséi mind a halandót próbálják beavatni isteni eredete titkába. A Föld globalizálódó tömegei eltávolodtak létük misztikus elemeitől. Halhatatlan eszmékből kirekesztett pszichéjüket külső és belső válságok tépik. Civilizációjuk végveszélybe került. Az emberi szellem történetének nem élt olyan jelentős gondolkodója, aki ne állította volna, hogy az egyén boldogságát, elégedettségét sohasem anyagi külsőségek jelentik.
Az ember lelke-szelleme megdermed léte léggyökereivel való kapcsolata nélkül. A világvallások személytelen tömegkultuszai mellett az ősi misztériumok modern köntösben való felidézése jelenti az éhező szellem és a szenvedélyek görcsébe merevült lélek számára a magasabb tudatállapot elragadtatását. Ebből a metapszichikai hiányérzetből nőtt ki a kultúra valamennyi műfaja, remekműve. E fonalat vettük fel mi vakmerő bátorsággal, olyan rejtélyes ösztönzéssel, amellyel a Biosz folytatja szimbólumjátékát. Munkánk megvalósult kísérleteinek egyikét tárjuk a hallgatók elé azzal a meggyőződéssel, hogy a szépség művészi formái erősebben hatnak és gyógyítanak. Felfakasztják az egyén sajátos vénáját. Visszaadják ősi emlékezetét”.
Szepes Mária és tanítványai számára e misztériumjátékok a Karácsony szívét, az öröm felfakadt forrását, és a kételyt nem tűrő csodák beteljesedését jelentette. Lényüket egész évre erővel töltötte fel. Reményt adott súlyos problémáik megoldásához.
Kívánjuk minden kedves hallgatónak, hogy részese legyen e beteljesedő csodának.
TOVÁBBI HANGANYAG:
SZEPES MÁRIA – IZANAGI, AZ ÉLET FÁJA
Műsoraink folyamatosan bővülnek. Ha szeretne időben értesülni új, a honlapunkra feltett és itt meghallgatható műsorokról, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre itt!
