Kovács Julianna

“Élem a végtelen pillanatot,
nevem is elfelejtem.
Személyem, a feltört gubó,
lepattant rólam észrevétlen,
s voltam akárki, akármi, csak nem én.
Köszönöm, hogy a rabot néha repülni
engedted, s a drágaköveknek csúfolt
kavicsok helyett, amelyeket az Időfolyó
partra mosott, ideadtad nekem
a láthatatlan, testetlen örökkévalóságot.”

Szepes Mária: Vallomások a finisben
SZIBILLA – NAPLÓ 2007 (részet)

Beszélgetés Kovács Juliannával -
Szepes Mária egyik jobbkeze voltam


Szepes Mária lényegisége az ember kollektív lehetőségeinek számtalan képességét, minőségét elevenítette meg számomra.
A tánc készsége, amelyet egykor thaiföldi táncosnőként mesteri fokon művelt, jelen életébe is átszűrődött. A kezei külön életet éltek. Néhányunknak játszott. Vékony, fürge ujjai szteppeltek, vagy a kánkánt járták. Apró mozifilmként elevenedett meg a lokál hangulata. Láttuk, amint a táncosnők emelgetik, forgatják lábaikat, ruhájuk csipkézett redői is ütemes hullámban ringanak. Mozdulataiban szépség volt és természetesség.
Színészi képességeivel naponta celebrálta misztériumait az örökkévaló Szellemnek hódolva. Mélységes háláját fejezte ki, ha egy-egy jelenséggel, élethelyzettel üzent a Láthatatlan. Eredetisége páratlan leleménnyel társult. Kifogyhatatlan ihlető forrásból merített naponta. A létezés skálájának millió színével, ízével szólította meg embertársait. Szavaiból szuggesztív erő áradt. Az élet örök folytonosságáról, az ember halhatatlanságáról tanított. S teszi ma is hátrahagyott írásaival.
A komoly szellemi barangolások mellett játszottunk, sokat. Tudott mókázni, nevettetni. Alkotó feszültségében együtt izzítani. Tanultam mellette az anyagon túli érintkezést. Az idő fogságából naponta kiléptetve nyújtóztunk a végtelenbe, hogy beleférjen a Lehetetlen, amelyből a Csoda születik. Az Örök Jelen érintésének gyógyító hatásáról alig lehetnek szavaim.
Emberként küzdelmes élete, kételyei, próbái sem győzték le soha. Utolsó földi leheletéig tanításaihoz hű maradt.

Szepes Mária sugárzása eleven lángként perzselt, csak a felesleget égette le rólam. E közben nem fogyatkoztam. Csak teltem, teltem, míg határaim feloldódtak, s lettem nem én többé.
Az egyetemes szellemi értékek mentén kötött szövetségünket az anyag nehezékei nem érintették: a SzeretetMag szeplőtelen maradt.
Végtelen hálával köszönöm!

Kovács Julianna

Műsoraink folyamatosan bővülnek. Ha szeretne időben értesülni új, a honlapunkra feltett és itt meghallgatható műsorokról, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre itt!


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 45 other followers