Korsch Péter

A Tiszta Hangok Rádióban elhangzott beszélgetések Korsch Péterrel itt

Péter 35 éves, informatikus mérnök, aki a gazdasági világ életével a ’90-es évek közepétől foglalkozik, amibe először a tőzsde világán keresztül, majd munkahelyének köszönhetően egy nagyvállalat belső gazdasági folyamatainak fejlesztési és üzemeltetési vezetőjeként nyert betekintést. Hogy ez irányú tudását is megalapozza, a 2000-es évek elején a Műszaki Egyetem MBA képzésén Menedzser másoddiplomát szerzett Infokommunikációs és Gazdasági elemző szakiránnyal. 2004-ben otthagyja a multik világát, és saját vállalkozásba kezd, melyet az idők folyamán továbbiak követnek.
Egész életében a “kereső” emberek közé tartozott, így megismerkedett számos ezoterikus, keleti filozófiával, vallással az idők folyamán, melyeket sokáig fenntartásokkal tudott csak fogadni. Kitartása idővel azonban meghozta gyümölcsét, amikor is 2000 tájékán találkozik az Antropozófiával. Az első évek alapozó egyéni munkája után nyit kisebb közösségek felé, ahol nemsokára fel is kérik Rudolf Steiner: A szociális kérdés lényege című könyvének szakmai lektorálására. 2005-ben Bózsing Dani barátjával lefektetik a Tiszta Hangok webrádió alapjait. Közben az alternatív, emberközpontú gazdasági irányzatok felé fordul, melynek keretében elvégzi Takáts Péter Vezetői Kerekasztal kurzusát. Az új gazdasági struktúrák után kutatva találkozik a Morális Hitel Egyesülettel, ahol rövid ismerkedés után bekapcsolódik a műhelymunkába. Június óta az egyesület tagjai számára gazdasági híreket, összefoglalókat ajánl a saját blogjukon. A pénzügyi, gazdasági krízis kitörésével ennek jelentősége megnő, így a tágabb közönségnek is elérhetővé teszik a blogot, és ennek keretében megindulnak a saját álláspontok kifejtései is…

Korsch Péter honlapja

A Korsch Péterrel készült beszélgetéseket ITT hallgathatja meg

Ha nem szeretne lemaradni Korsch Péter új beszélgetéseiről a rádióban, iratkozzon fel hírlevelünkre itt!

logokicsi


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 45 other followers