Kövi Szabolcs

Kövi Szabolcs

Kövi Szabolcs fuvolaművész

A Tiszta Hangok Rádióban elhangzott beszélgetés Kövi Szabolccsal itt


“Kövi Szabolcs zenész vagyok, gyermekkorom óta fuvolázom, kezdetben komolyzenei pályán tanultam, de később, 20 évesen, az egyetemet félbehagyva más útra tértem. Zeneszerzéssel kezdtem foglalkozni, zenémben a főszerepet azonban a fuvola és legközvetlenebb rokon hangszerei játsszák. Az eleinte göröngyös ösvény mára talán jobban járható út lett, de úgy hiszem, a java még hátravan. Munkám során a zene finom erejét kutatom, amit én a megszokott extázis ellenpólusának hívok. Létezik egy olyan állapot, ami meditatív hangulatú zenével viszonylag könnyen kiváltható, a nyugalom extázisa. A zene nyelve, az elme és a lélek olyan tartományait szólítja meg, ahol a szavaknak nincs helye és szerepe. Az elmúlt 14 évben 13 CD albumom, illetve 4 DVD lemezem jelent meg, ezekkel tartalmilag némileg átfedésben, de nem azért írok ennyi zenét, mert el akarom árasztani az egómmal a világot, hanem,mert keresem és egyre keresem azokat az új hangzásokat, melyek a lélekben megmozgatják ama rugókat, amik a belső harmónia épülését szolgálják, felemelik kissé az embert és végső soron talán közelebb viszik minden harmónia forrásához, Istenhez. Hiszen hozzá csak nyugodt szívvel lehet belépni.”

Kövi Szabolcs CD-it és DVD-it megvásárolhatja ITT.

www.koviszabolcs.hu

Műsoraink folyamatosan bővülnek. Ha szeretne időben értesülni új, a honlapunkra feltett és itt meghallgatható műsorokról, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre itt!

logokicsi


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 45 other followers